Azaz Gyakran Ismételt Kérdések... és persze rájuk a válaszok, hogy könnyebben eligazodjunk az újdonságot jelentő programmal kapcsolatban.
"Az én gyerekem szégyellős, nem szeret szerepelni..."
Nem szerepelni kell, hanem játszani! Egyidőben csak 5-6 gyerek lesz bent (+ a szülők), akik ruhát választanak maguknak, kitalálnak egy mesét és eljátsszák - eljátsszuk magunknak, nem másoknak. A helyszín úgy lesz megoldva, hogy kuckós, családias hangulat legyen (sem fentről, sem kintről nem lehet majd belátni, el leszünk zárva a kíváncsi tekintetek elől).
"Lehet-e jönni bejelentkezés nélkül is?"
Tekintettel arra, hogy egyszerre 5-6 gyerek lesz a programon (s max. ugyanennyi a program utáni kézműves foglalkozáson), előfordulhat, hogy sokat kellene várni, mire sorra kerülnek. A fölösleges várakozás elkerülés érdekében mindenki számára előnyösebb, ha bejelentkezik. Nagy létszám esetén csak azt tudjuk fogadni, aki előre jelentkezett.
A másik fontos szempont, ami miatt érdemes előre jelentkezni, a korosztályonkénti csoportalkotás: a gyerekeknek is jobb, ha az 5-6 évesek nem a 11-12 évesekkel játszanak együtt. Természetesen külön kérésre, vagy testvérek esetében találunk mindenki számára kényelmes megoldást.
"Olyan lesz, mint nyáron a Gyerekszigeten a drámasátor?"
Igen, a kreatív meseszínház ugyanúgy a gyermek-pszichodrámára épül, mint a Gyerekszigeten a drámajáték, csak itt még megtoldjuk a kézműves foglalkozással.
"Jöhetnek-e nem hatvaniak is?"
Természetesen, bárkit szeretettel várunk!
"Az én gyerekem még csak középsős, nincs 5 éves, de nagyon szeret játszani. Jöhetünk?"
Valójában a gyerekek már 2-3 éves kortól tudnak jelentőséget tulajdonítani a jelmezeknek, élvezik a beöltözést, a szerepjátékot, csak a csoportos mesében nem tudnak még részt venni (általában a saját elképzelésüket követik). Ennek majd 4-5 éves korban jön el az ideje, úgyhogy a középsősökkel már nyugodtan lehet jönni a programra. Természetesen a kisebb testvéreknek sem kell otthon maradniuk, ők is kaphatnak jelmezt még ha nem is tudnak igazodni a meséhez - családias hangulatban mindez megengedhető :)
"Kell-e hozni jelmezeket?"
Itt minden rendelkezésre áll a kicsitől a felnőtt méretig, nem szükséges hozni semmit. Természetesen ha a gyermek ragaszkodik egy saját öltözethez, annak sincs akadálya.
2008. október 1., szerda
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése