2008. október 11., szombat

Az első találkozás

Tegnap megtartottuk az első ingyenes Találd ki magad! - kreatív meseszínház programunkat, mely mindnyájunk nagy örömére óriási népszerűségnek örvendett. Emellett persze nagyon sajnáljuk, hogy a program előtti napon már előjelentkezést nem tudtunk felvenni, s a bejelentkezést elmulasztó ott megjelenteket is már csak a novemberi alkalomra tudtuk irányítani.

Nos, igen, jó hírt még nem is mondtam: novemberben is lesz kreatív meseszínház, ez az alkalom is teljesen ingyenes lesz, bárki eljöhet kipróbálni, megtapasztalni, hogy mit jelent számára az az élmény, amit a program ad.

De térjünk vissza a programra:
Összesen négy mesét játszottunk el együtt, az egyiket egy 7 fős, csak óvodásokból álló csoportban, míg a másik három vegyesen óvodás, iskolás gyerekekből szerveződött, csoportonként 9-11 szereplővel.
A legfiatalabb szereplő még nem volt 2,5 éves, a legidősebb pedig egyörökifjú nagymama, aki bátorságával kész volt példát mutatni a játéktól eleinte vonakodó felnőtteknek. Utána már csak sajnálhatták, hogy a 3. és 4. mesébe nem hívtunk felnőtteket! :) De ami késik, nem múlik, legközelebb lesz rá lehetőség, hiszen ilyen bátor gyerekeknek biztosan hasonlóan bátor szülei is vannak. ;)

Azt, hogy mit játszottunk és hogyan, nem fogom leírni: aki ott volt, úgyis emlékszik, s a fényképek alapján még hosszú idő után is eszébe jut majd - aki meg
nem... nos, legalábbb kedvet kap kipróbálni! :)

1. mese

1. mese

2. mese




3. mese



4. mese



A program kiegészítéseként kreatív foglalkozáson is részt vehettek a gyerekek és a szülők. Azért emeltem ki külön a szülőket (nagyszülőket), mert tudatosan azt szeretnénk, ha együttesen vennének részt gyermekeikkel programjainkon, együttes élményben lehetne részük (ld. mesében együttjátszás). Nemcsak hogy szabad segíteni a gyerekeknek a kézműves sarokban, hanem kifejezetten biztatjuk a szülőket, hogy kísérjék figyelemmel a gyermek tevékenységét, álljanak ott, legyenek kész segíteni ott és akkor, amikor szükséges.




Igazándiból pajzs- és legyezőkészítést terveztünk, de előbbi úgy magával ragadta a gyerekeket, hogy a legyezők bevetésére nem került sor. Sebaj, majd máskor!

Végül szeretnénk megköszönni, hogy ennyien érdeklődtek programunk iránt, hogy jelenlétükkel ennyien teremtettek lehetőséget családjuknak arra, hogy egy kellemes élményben legyen részük, hogy ennyien visetetnek nagy odafigyeléssel, felelősséggel gyermekeik fejlődése iránt és ezzel a programmal is segítik kibontakozásukat!

Köszönjük azt a sok pozitív visszajelzést, amit a csillogó gyermekszemeken, elégedett szülői arcokon kívül szóban vagy írásban is megkaptunk Önöktől! S ezúton is kérek mindenkit, hogy véleményüket itt is osszák meg velünk pl. megjegyzés (bejegyzés alatt található megjegyzés linkre kattintva szólhatnak hozzá) vagy akár email formájában!

Ui.: szívesen várunk további csoportképeket a játékokról email-ben, mert gyakran - érthető módon - nem volt lehetőségünk fényképezni

Nincsenek megjegyzések: